2014. április 19., szombat

"Az út könnyű, csupán az ember zavaros, kusza."

A fenti Schuon idézetet jutotta eszembe az alábbi, nagypénteki  hír:

 "A húsvéti ünnep üzenete, hogy sorsközösségben vagyunk egymással, ezért meg kell próbálni egymásban a méltóságot felfedezni – mondta Erdő Péter bíboros az InfoRádió Aréna című, csütörtöki műsorában."*


Elismerem, hogy a bíboros atya a keresztény vallási közösség számára egy könnyen érthető, az ünnep méltóságát megalapozó üzenetet szándékozott megfogalmazni, mégis engedtesség meg, hogy nagy tisztelettel azt mondhassam: nem tudok azonosulni a fenti kijelentéssel.

Számomra a keresztény közösség nem sorsközösség. Leginkább azért nem, mert sorsközösség az általánosság, méginkább a kollektivizmus szintjén alakul ki. A világba végzetesen beleragadt, reménytelenül magára maradt emberek tömegeinek szintjén, a  kizsákmányolt proletárok, a becsapott választópolgárok, a magára hagyott devizahitelesek keserű kollektívájában.

Kereszténynek lenni nem sorskérdés. A keresztény szabad akaratából követi Krisztust, az erre hívó szó pedig nem a sors szava, hanem annak  legyőzéséhez szükséges nem evilági erő. A méltóság hírnöke, amely, ha bennem nem ereszt gyökeret, másokban sem vagyok képes felfedezni azt. 

Az Egyház pedig az egy irányba, az egyetemesség irányába tekintő emberek szakrális közössége. Egy olyan test, amely védőhálóként fogja egybe a hozzá tartozókat, megvédve annak tagjait saját nemtudásuk (avidya) következményeitől . 

Krisztus követése azonban már egyéni tett. Nem mehetünk közösen a keresztre, nem hagyhatjuk csoportosan magunk mögött elnyűtt ruháinkat, hogy azokat aranyból szőtt köntösre cserélhessük. Ezt a romolhatatlan öltözetet ugyanis az Isten végtelen közelségének emlékéből szövik, de egyénre szabják.   

Tintoretto: Krisztus feltámadása

Húsvét számomra a bátorság és a hősiesség ünnepe. Azé a hősé, aki Istentől való erővel képes a múlandó szépséget a múlhatatlan teljességért, a mámorítóan édes "mindent" a láthatatlan "valamiért" feladni . Rá tud lépni arra keskeny hídra, amely keresztül vezet a "magára maradt élet" sötét szakadékán, az út végén pedig teljes bizonyosságként ismeri fel, hogy ez a "valami", amiért kezdetben útra kelt tulajdonképpen a "Minden", a korábban olyan ízletesnek tűnő "minden" pedig csak ócska képzet, amellyel a "Mindent" rekesztette kis saját életéből.

A kereszthalál  a vágyak és az "én" halála, az Atyához (Önmagamhoz) vezető Út Kapuja, melyen minden ember életében csak egyszer léphet be.

__________________________________________________________________________


* forrás: www.szegedma.hu

2 megjegyzés:

  1. "Az út könnyű, csupán az ember zavaros, kusza."

    “Nem kell keresned a bilincsektől való megszabadulást, mivel sohasem voltál megbilincselve.”

    VálaszTörlés
  2. És végül:
    "A Mennyek kapui eltűrik az erőszakot."
    Persze egy ilyen üzenet nem lenne PC!

    VálaszTörlés