2014. március 30., vasárnap

Mert az angyalok fáztak az űrben fent

William-Adolphe Bouguereau :
Angyalok hegedűlnek
Gyakran jut eszembe ez "A Gömb" című V'Moto Rock számból kiragadott fenti mondat, mikor felidézem magamban az elsőáldozást megelőző hitoktatói összejöveteleinket.

Hova kerül a jó keresztény a halála után? – tette fel a tisztázó kérdést az atya – A mennyországba. Oda, ahol az angyalok karával együtt, szünet nélkül dicsőíthetjük az Urat.


Bizony nem aratott osztatlan sikert a plébános ezen kijelentése. Rendben, – gondoltam – de mi lesz a biciklizéssel, a barátokkal. Lehet, hogy némelyik közülük a pokolba fog kerülni? Egyik cimborám a párttitkár fia, olyan jó gyerek, kár lenne érte. És mi a helyzet a töltött káposztával? Tudnak az angyalok olyan ízletesen főzni, mint a nagymamám? Különben is, a „manna” sós vagy édes?

Ezek után megbeszéltük Robival: mi nem akarunk üdvözülni. Nagyon unalmas lehet, arról nem is beszélve, hogy az énekkaros összejöveteleket is csak nagy kínok közepette tudtuk elviselni, de hogy örökkön örökké kornyikáljunk a hideg, szeles Mennyországban, köszönjük, de abból nem kérünk. 


Valóban unalmas és monoton az istenközeliség állapota? Az unalom a céltalanság, a hamis "nem cselekvés" jellemző kifejeződése, Isten viszont maga a legfőbb Cél. A magasabb létállapotok milyenségéről érdemi leírás nem igazán adható, erről a szentiratok, a tradicionális hagyomány adnak némi - szimbolikus - tájékoztatást. Egy dolog azonban bizonyos: 

Ha egy lény közel kerül önnön létezésének forrásához, az semmiképpen sem lehet unalmas! 


Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra.
(Weöres Sándor)
Milyen viszony van tehát Isten és teremtménye, az individuum között?

Az individuum az Önvaló önkorlátozásában feltáruló egyéni tudat. Az individuum tehát egy metafizikai határfelületen helyezkedik el, ahol egyszerre reprezentálja a Önmagában lévő tiszta Létet és a - csak illuzórikusan létező - véges létezést. Az egyén számára az Önvaló Forrás, Norma és Cél. Az Önvaló magában foglalja az egyéni tudatot, az individuum azonban csak részesül a Önvaló természetéből. Ez a részlegességből a teljesség irányába mutató ontológiai szomjúság egy metafizikai szívóerőt képez, amely a létezőket önnön forrásuk, létezésük beteljesedése felé hívja.

A megnyilvánulás azáltal jön létre, hogy az Önvaló egy öntételező aktusként, mint szellem, behatol érintetlen (szűz) Őstermészetbe (saját önmegtagadottságába), majd Önmagát meghatározott rend és mérték szerint abban megnyilvánítva, visszaveszi azt Önmagába.

A létezés hierarchikus fokozatokon keresztül bontakozik ki a Centrumból, különböző szinteken - az adott sík jellegzetességei szerint - az eredeti "Teljesség-Rész" viszonyt reprezentálva. A mellékelt ábrából jól látszik, hogy egy-egy szintnek önmagában való állandósága és léte nincs, értelmét a felette állón keresztül és általa nyeri, hiszen a Lét ezen a gradualitáson keresztül bontakozik ki és teszi meg a visszavezető utat, amely a Forrásához vezet.

Mi történik akkor, ha a fentebb vázolt bennefoglaltság és elkülönültség (immanencia és transzcendencia) hierarchikus viszonya felbomlik és merő szembenállássá degradálódik ("haragszom Istenre, mert rossz világot teremtett") és az immanens áthatottság lehetőségét kizárva, pusztán horizontális burjánzásra hagyunk lehetőséget? (a modern ember) Az áthatottság magárahagyottsággá változik. A világ mozgatói ekkor a természet változásaiban felismerhető kettősségek lesznek (felemésztő, dialektikus világ). Magasabb szintű rendező elv híján az ember az adott létsík ontológiai beteljesítését nem tudja végrehajtani, helyette menekülni próbál a magárahagyatottság következményei elől. Egyfajta horizontális tisztogatásba kezd, és mivel képtelen a dualitást egy magasabb viszonyrendszerbe integrálva értelmezni, megpróbálkozik a negatív pólus kiiktatásával, ezzel egy egzisztenciális torzót teremtve magának.* 

Azt a létezőt, amelyet pusztán önmagában és nem lényegileg az Egységbe ágyazott voltában szemlélünk és kezelünk, előbb vagy utóbb - beteljesedettség nélkül - kihullik a megnyilvánulásból és feloldódik a sötét szubsztanciában. A vertikálisan zárt életet élő ember földi téglákból akar mennyei palotát építeni magának és életét egy földi mennyországban szándékozik kiteljesíteniEzen félreértelmezett beteljesedési vágy hozta létre azt összes politika utópiát, de ez az alapja a bevezetőben említett mennyország képnek és az írás elején idézett, szentimentális és konklúziójában meglehetősen ostoba V'Moto Rock számnak is.** 

A fenti horizontális építkezés egyenes következménye, hogy bizonyos vallásos elképzelések az ember (feltételezett) istenközeli állapotait egyfajta jellegtelen általánosságként, valamiféle csökkenésként képzeli el (ha a világból matematikailag kivonjuk a rosszat, megkapjuk a jót). A tradícionális felfogás szerint viszont:

"Valójában azonban minden létszint integrális módon magában foglalja minden egyes alatta lévő létszint kvalitásait, éppen ezért a valóban egyetemes létállapotokból bármikor megnyilvánulhat az individuum és az összes individuális létezési mód. Az effektíve univerzális szintű létállapotban nem oldódik fel és semmisül meg negatív értelemben az individuum."***


A Mohammad Al Amin mecset kupolája, -  Bejrut, Libanon

A világ dolgainak megítélése nem a tudás dolga, legalábbis nem az iskolában megtanulható tudásé, hanem a megtisztultságé. Ez a megtisztultság az eloldódásból fakadó csend gyümölcse. Aki pedig megtisztult, aki már semmihez sem tapad és semmihez sem ragaszkodik, az kemény és sérthetetlen, mint a gyémánt, s a démonok világa nem vehet erőt rajta. Ez az igazi medicina, a tökéletes gyógyszer.  
– Németh László Levente

__________________


* Ebben az esetben a dualitás pólusai egyenrangú (mellérendelt) tényezőkké válnak és az alászállás előrehaladott fázisában már csupán "szavazattöbbség" kérdése lesz, hogy melyiket fogják jónak (megtartandónak) tekinteni. Lásd: az előző bejegyzést

** Érdemes megfigyelni, hogy az "égbolt bezáródásának" involutív folyamatát viszont meglehetősen pontosan ábrázolja.

*** Horváth Róbert: A létszintek megkülönböztetése és hierarchiája. - internet


6 megjegyzés:

  1. Na ezt holnap alaposan áttanulmányozom, de a videó vizuális élménye most cunci ever!!

    VálaszTörlés
  2. Jó lenne mellőzni a "kaja" szó használatát. Közönséges és hitvány.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annak idején nem voltunk túl jó véleménnyel erről az égi táplálékról, kiváltképp a töltött káposzta viszonylatában. Korrigálva.

      Törlés
  3. Kedves Viator!
    Köszönöm, hogy ajánlottad és elolvashattam az írásodat!
    Kis magyarázattal azért tartozom Neked…. nekem sem unalmas a Nirvána…utalva a
    V.H.-n folytatott párbeszédünkre. Én gyakran fogalmazok meg, olyan számomra általános ellentmondásokat, amit mások is hasonlóan éreznek, de nem mindig tudnak szavakba önteni Szeretem ezt tenni, mert az emberek válaszaiból nagyon sokat tanulok, mert igazából mindenkiben megvannak a válaszok és az gyakran összecseng a bennem levővel, megerősít engem.:)
    Azt, hogy magam mit gondolok belső hitvallásként, ott benn, olyan nagy felülten, sok embernek, soha nem raknám ki. Okai: másoknak igazából nem is lényeges ez, bizonyos dolgok nem tartoznak sok emberre, pláne egy hitvallás a Világ Helyzetén… szóval a szívet nem mindig kell az asztalra kirakni (szerintem) azért is inkább itt írok..
    Sajnos nem mondhatom, hogy teljen mindent megértettem az írásoddal kapcsolatban, de azt talán igen, amit ki akarsz kifejezni, legalábbis azt hiszem….
    Talán még tavaly fogalmaztam meg magamnak valamit, ha megengeded, leírnám:
    Az egyének és az utak az abszolútumig látszólag különbözőek, másképp éljük, másképp fejezzük ki, de a különbségek csak látszólagosak és időlegesek. Ha ezt megértjük, akkor a gyakran fájdalmasnak és nehézkesnek tűnő folyamat, egyszer csak minden öröm forrásává tud válni az életünkbe. Ezt az utat a lélek csakis a táguló tudatosságával tudja megtenni. Néha másokat visz magával és néha mások viszik magukkal egyre feljebb és kiteljesedett szintekre.
    Az egyén létezése egy spirálisan felfele mozgó, egyre nagyobb íveken, egyre részletezettebb, magasabb lelki szinteken kibomló fraktál mintázat. A legnagyobb ívet elérve önmagába visszafordulva, egészben egy gyönyörű Isteni mintázatot kiad. Ennek a gyönyörű mintának mindannyian a részesei vagyunk, mi benne és az egész mibennünk.
    :))

    VálaszTörlés
  4. Kedves Ildi!

    Köszönöm értékes hozzászólásodat. Saját tapasztalatom szerint az útválasztásnál felmerülő súlyos dilemma, hogy az ember egyáltalán tudja-e, hogy miért is akar az Útra lépni. Ez amennyire egyszerűnek tűnhet, annyira nehezen megválaszolható. Miért kell nekem valami megmagyarázhatatlanhoz, megfoghatatlanhoz közelítenem? Mi van akkor, ha az nem is létezik, és az egész csak az agysejtek játéka?

    Az első - a legtöbb esetben kizárólagos - válasz: mert nem teljes az életem, és szeretnék boldog, harmonikus, örök életet élni. Ekkor elindul az emberi állapot megtisztítására, amelynek során az igyekszik kivonni az életéből minden rosszat, személyiségét pedig megfinomítva, önmagát kitolni egyfajta öröklétbe (egy végtelenbe folyó időbe).

    A belső utak azonban egyáltalán nem erről szólnak. Ha az előbbi hozzáállást "inkább élet" jelzőkkel írjuk le, a belső utak a "több, mint élet" elvéről szólnak. Arról a lehetőségről beszélnek, mely szerint utamat még emberként kezdtem, de az út során meghaladom emberi mivoltomat és az önazonosságomat felemelem olyan létrégiókba, amely jóval több, mint az élet és halál kettőssége. Ekkor - miután helyreállítottam magamban az eredeti Ember (Ádám) állapotát - már egy olyan istenközeliséget élek meg, amely messze felette áll a legtökéletesebb földi boldogságnak is.

    Ezen az út harcokkal teli. Természetesen elsősorban önmagamon belül, hiszen a tudatnak vannak olyan sötét erői, amelyek minden eszközt felhasználva akadályoznak utamon. Mindent elfogadni "olyanságában" (Eckhart Tolle) csak azután lehet, miután a kereső megerősítette emberi önmagaságát erényekben, hitben, lelki erősségekben. Csak miután kialakult egy szikla szilárd differenciált emberi jellem, akkor lehet megkülönböztetés nélküli elfogadásban járni az úton. Ha ezt nem alakítjuk ki, a fentebb említett sötét erők áldozataivá válhatunk. Egy pszichológus ismerősöm mesélte, hogy a diliházak lakóinak 75 % (!) kisiklott spirituális kereső. Nehéz átjutni a magára hagyott élet sötét szakadékán.

    Kedves Ildi! Egyre inkább hajlok arra, hogy azt mondjam: kevéssé fontos, hogy melyik spirituális utat választom, sokkal fontosabb az, hogy milyen eltökélten és őszintén járok azon. Van egy nagyszerű hagyományunk, amelyet a modernizmus lassan eltöröl a Föld színéről: Jézus Krisztus hagyománya. Felteszem a kérdést: Ki lesz az első ember a történelemben, aki végre megérti és tényleg követi?

    Hadd írjak zárásképpen ide is egy Hamvas idézetet. Kérlek, rakd el jó mélyen.


    "Ha az ősök útja és az istenek útja elvált. Az embernek két út között választania kell. Sohasem lehet kétség, hogy melyik a helyes, mint ahogy nem lehet kétség afelől, hogy melyik a hasznos. Az ősök útja a hasznos: itt van az, amit a föld adni tud. Megadja?

    Talán.

    Az istenek útja nehéz. Ha az ember erre lép, a föld megtagadja. Számolnia kell azzal, hogy a javakból nem kap semmit, egyedül maradhat és szegényen. De az istenek megadják neki, amit az ember csak az istenektől kaphat.

    Biztos.”


    Isten áldjon az Utadon
    ...viator...


    VálaszTörlés
  5. Kedves Viator!

    Nem igazán akarlak fenntartani, csak ritka az olyan ember, aki ( bocsánat a feltételezésért) aki magamhoz hasonló utat járt be...és érdekesnek találom, hogy hasonlóra jutott (bocsánat a feltételezésért). Lehet Te nem egészen így látod.... azt is szívesen elfogadom, mert van még bőven tanulnivalóm.:))

    „útválasztás kérdése”…
    Az ember lehet, hogy tanácstalan melyik útra lépjen, esetleg nincs is még látszólag ilyesmi gondolat a fejében sem, szimplán csak éldegél és harcolja a harcát magával, és azzal ami a világból körülötte megnyilvánul.
    Valójában van olyan, hogy az ember nem lenne valamiféle úton?...
    Van aki megfogalmazza a kérdést a maga számára, van aki az egész
    kérdést butaságnak tartja.
    Mindegy, hogy valaki úton haladónak érzi magát vagy nem, mert az emberi lét az Istennel való Egység utáni olthatatlan vágyról szól, mindenkinek kivétel nélkül ez az útja, ezután törekszik, ez a hiány mozgatja az egész világot.
    A hiány állapota nagyon feszítő, minden kicsiny törekvés a fizikai boldogságra, az Isteni boldogság utáni Űrt igyekszik betömni… ami lehetetlen fizikai dolgokkal.
    Mindenki úton van és az út is ugyanaz, csak más más színpadi jelenetekkel.
    Mindenki úton van és az utak valójában nem különböznek, csakis azért, hogy a Krisztus tudat kibontakozzon számára. Ehhez nem kell vallásosnak lenni, csakis azt megérteni, pl. amit Jézus is megmutatott azt a határtalan végtelen szeretetet által.
    Természetesen vannak kisiklottak és diliházakban kikötők...és...?
    Miért jelentene ez problémát? Itt senki nincs végleg elveszve, még ha időleges úgy is tűnik. Járja a tapasztalati útját a fizikai síkon,szép a filozófia, szép az eszme, de nem elég az elmélet, ehhez tapasztalások kellenek...és nincs jó vagy rossz tapasztalás csak tapasztalás van... a diliházba juttattatott tudatállapot is csak egy rendkívüli tapasztalat. Senkinek sem kívánnám azt a helyet, sajnálom is az embereket, ahogyan mindenkit is sajnálok a szenvedésééiért, de azoknak úgyis előbb utóbb vége lesz és meg lesz a jutalma, egy tapasztalat vagyis egy megértés.

    Nagyon szép ez a Hamvas idézet és nagyon igaz...köszönöm.
    (Végigolvasom a többi írásaidat is, ahogy időm engedi.)

    Minden jót és én is áldott utat kívánok Neked!
    Ildi :))

    VálaszTörlés